21 március 2010

Kosztolányi-Harsány kiáltások tavaszi reggel

Élni először itt e világon
s élni utolszor.
Látni a földet, látni csak egyszer
és soha többé.
Állni a fényben, inni meg enni,
csókba fürödni.
Nézni a kék nefelejcset a szélben,
barna göröngyön.
Érezni a gondolatok ragyogását
barna fejemben.
Menni a hegyre az éter elébe,
völgybe leszállni.
Lélekzeni, fölkiabálni rajongva
az égre, napra.
Aztán egyszerre vad zuhanással
összeomolni.

15 március 2010

az ember egy idő után beletörődik, hogy a vele kapcsolatos első gondolat az, hogy ez a lány milyen furcsa. kedves emberek, találhatnátok már végre erre egy sokkal szebben csengő szinonimát. ezt már meguntam az évek folyamán. érdekes vagy más vagy különös vagy esetleg különleges....akár még abszurd is lehetek...akinek nem tetszik, maradjon meg a sablonos embereknél. előre is köszönöm.

08 március 2010

"El kell gondolkoznunk azon, miért ragaszkodunk annyira az elvárásainkhoz? Az elvárt csak szilárdan tart minket. Egy helyben, modulatlanul."

Ha az élet minden területén felhagynék az elvárásaimmal és beletörődnék abba, hogy a lehetőségek sokkal korlátozottabbak,mint hittem, akkor felnőnék. Nem akarok.
Lehet, hogy nem éppen a legjobb területet választottam, de ha akad, aki kellőképp furcsa/más/különleges/érdekes/megkapó, akkor ez egy könnyen megváltoztatható döntés.
Kedves Uram, ezennel elküldöm önt egy távolabbi helyre, mert pár mondatával is el tud gondolkodtatni.

Más emberek segítségével könnyebben ismerjük meg önmagunkat?

05 március 2010

apámnak igaza volt.
sosem nőnek fel a férfiak.