ma amikor a keletiben sétáltam komolyan megfordult a fejembe,hogy a pénzecskémből felülök egy külföldre tartó vonatra. az úticél nem lényeg.

ez az év a szopatásomról szólt. akármit próbáltam, nem sikerült, ha még jobban próbáltam, akkor még rosszabb volt,hogy nem sikerül. dührohamok előznek meg sírógörcsöket. legszivesebben otthagynám ezt az egész szart és máshol fejezném be. jobban járnék, minthogy a tesivel szenvedek még vizsgaidőszakban is, talán nem csúsznék önhibámon kívül és egy nagyobb munkát nem fikáznának széjjel. önök emberek? vannak érzéseik? imádom, amikor alulosztályoznak és semmit nem tudok érte tenni. még jó,hogy megadják a javítás lehetőségét....ANYÁTOKAT